
Megjelent az októberi Vince magazin!
A bikavérek mellett októberi lapszámunkban kiemelt figyelmet szenteltünk a whiskynek, gasztronómiai rovatunkban Újpestre látogatunk.
Hazánk emblematikus vörösbora a bikavér. A legenda a török hódítások idejére teszi a bikavér megszületését és Egerhez köti azt; a történelmi tények azonban Szekszárdot és a 19. századot jelölik meg bölcsőjeként – igaz, hogy tágabb értelmezésben, testes vörösborként hivatkozva rá. A mennyiségközpontú szocialista termelés kényszerét maguk mögött hagyva mindkét borvidékünk bikavérei komoly minőségjavulást mutattak fel, köszönhetően azoknak az elkötelezett borászoknak, akik ebben az alapvetően kékfrankosra épülő házasításban meglátták az újrapozicionálás lehetőségét. A modern bikavér nem feltétlenül „nagy bor” – tesztünkön is számos könnyed, elegáns, alacsonyabb alkoholtartalmú tétel szerepelt, megmutatva a házasítás adta szabadság eredményeként kialakult stílusbeli változatosságot.
A bikavérek mellett októberi lapszámunkban kiemelt figyelmet szenteltünk a whiskynek, megvizsgálva ezen párlat klasszikus és újhullámos arcát, piaci szerepét, a legfrissebb trendeket, a változó fogyasztói szokásokat, és természetesen ötleteket is adunk whiskyalapú koktélok elkészítéséhez. Gasztronómiai rovatunkban Újpestre látogattunk, ahol egy lelkes fiatal házaspár műhelyébe és konyhájába pillanthattunk be. A szüret apropóján az erjedés rejtelmeit kutattuk; hagytuk mesélni az örökifjú Polgár Zoltánt, akinek sodró lendületű monológja mellé kötelező egy pohár bort is elkortyolni; a nyártól pedig Horvátország kontinentális borrégiójának és kulináriájának bemutatásával búcsúzunk.
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2022/02/01_B1_B2_B3_B4_trial_page-0001.jpg
1754
1211
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2022-02-19 08:14:042024-05-16 07:12:44Az infláció réme. Megjelent a februári Haszon magazin
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2022/02/címlap-1-scaled.jpg
2560
1783
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2022-02-07 08:57:202024-05-16 07:12:44Cabernet franc a VINCE Magazin februári fókuszában
Élőzés, mikrovideók, vertikális videók – ezek a trendek határozzák meg 2022-ben a közösségi médiát
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2022/01/Haszon_2021_12.jpg
842
581
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2022-01-07 10:19:122024-05-16 07:12:44Íme, a Haszon magazin 2022 januári száma!
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2021/12/vinceuj-scaled.jpg
2560
1945
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2021-12-16 09:20:132024-05-16 07:12:44Megjelent a Vince bormagazin december-januári száma!
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2021/12/B1-cover_2021_04_RS-1.jpg
2000
1509
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2021-12-14 09:27:452024-05-16 07:12:44Rudolf Péterrel a címlapon megjelent a Hamu és Gyémánt 2021/2022 téli száma!
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2021/12/bazilika.webp
902
1604
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2021-12-11 17:35:532024-05-16 07:12:44Idén is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották az Advent Bazilikát!
Felsőfokú végzettségű nők konkrét szolgáltatókat kerestek az Őszi Esküvő Kiállításon
https://hgmedia.hu/wp-content/uploads/2021/11/vince1-scaled.jpg
2560
1801
Györkös Dóra
/wp-content/uploads/2021/06/10_hgmedia_red_logo-e1622633546137.png
Györkös Dóra2021-11-22 09:21:482024-05-16 07:12:44Édes borokkal kényeztet a novemberi Vince magazin!